Díszbaromfikról röviden
(frissítve: 2012. január 04.)

  
Helyük kialakítása tenyészetünkben hagyományos tyúkudvar jellegű, bekerített szabad tér és költésre és éjszakai szállásnak alkalmas téglaépítésű tyúkól, vagy a fácánok számára kialakított, féltetővel ellátott volier. Utóbbi az olyan hosszúfarkú fajtáknak optimális, mint a yokohama, vagy aszumátrai hosszúfarkú tyúk. Mivel a legtöbb tyúkféle szeret magasabb helyekre felhúzódni éjszakára, ülőrudakat helyezzünk el számukra.
Takarmányozásuk a hagyományos baromfitartásnál alkalmazottakkal jórészt megegyező, alaptakarmányuk a kukorica, búza, kiegészítve napraforgóval, aprómagokkal, költési időszakban tojótáp, ezen kívül lágyeleség, zöldeleség, ásványi kiegészítő.
Tavasszal érdemes tojóládákat elhelyezni, biztosítva a zavartalan kotlást. Tapasztalatunk szerint a díszbaromfik nagyon könnyen megszelídülnek. Amennyiben az állományt kiegyensúlyozottan kezelik, nincsenek rendszeres zavarásnak kitéve, akkor gazdájukkal nagyon közvetlenül viselkednek.
Anyagi értéküket viszont csak abban az esetben tartják meg, ha nem keverjük össze az egyes fajtákat, azaz ügyelünk a tiszta vérvonalra és igyekszünk tudatos szelekcióval a fajta standarjának legmegfelelőbb egyedeket tartani.
Néhány általunk jelenleg is vagy esetleg korábban tartott díszbaromfi fajta bemutatása pár szóban:		  

- törpe selyem: sötét bőrszínük, rózsatarajuk, öt lábujjuk, szőrzetnek tűnő tollazatuk megegyezik a normál változatéval. Nálunk még viszonylag ritka változat. A tyúk testtömege 60-70 dkg, a kakasoké 80-90 dkg. Normál változatuk testtömege közelítőleg 50-70 dkg-al több, bár egyre többször találkozunk kiváló fajtajellegekkel bíró, de a Magyarországon standardként elfogadottnál tömegesebb madarakkal, melyek általában külföldről, elsősorban Hollandiából származnak..
Rendkívül kedvesek, szelídek, ezen kívül röpképtelenek, ezért nem igényelnek túl magas ülőhelyet.

- szultán baromfi: a törökök tenyésztették ki a XVI. században ezt a látványos baromfi fajtát. Mintha saját képükre formálták volna, ha szembe nézünk velük felfedezhetjük bennük a szultánság minden jegyét - szakáll, bajusz, nagy turbán és bő gatya. 5 lábujjal rendelkezik, de a selymek sötétzöld bőrével ellentétben bőrszíne világos. A legelterjedtebb és sokáig egyetlen elfogadott színe a fehér. A tyúkok térlátása igen rossz a bő, oldalra boruló, zárt turbán miatt, a kakas szerencsésebb ezen a téren, mivel bóbitája inkább felfelé törő. A kakasok taréja "V" alakú, szarvszerűen két felé ágazó. Speciális tartási igényük nincs, de saras, szennyezett kifutóban a tollazatuk gyorsan koszolódik, töredezetté válhat.

- indiai törpe viador: alkatukban leginkább egy szumó birkozóra emlékeztetnek, labdához hasonló a formájuk, szinte csak mellből és combból állnak. Viadorokra jellemzően kis taréjjal, vastag, erős lábakkal, fejlett izomzattal rendelkeznek. Angliában tenyésztették ki, bár elég kicsinek tünnek, mégis rendkívül tömör, izmos felépítésükből adódóan meglepően nehezek, a kifejlett kakasok a 2,5 kg-ot is meghaladhatják. Ezzel a jelenleg létező baromfifajták közül adott testméretekhez képest a legnagyobb testtömegű fajta. Tojásaik meglehetősen nagyok, a növendékek gyorsan fejlődnek. A nálunk is megtalálható "fácánbarna" színű baromfik hím ivarú csibéi 2,5-3 hónapos korban cserélik le tyúkokra jellemző feketepikkelyes barna tollruhájukat kékes csillogású feketére.
Különleges kezelést nem igényelnek, a tyúkok nálunk gond nélkül költötték ki tojásaikat, nevelték csibéiket.

- yokohama: alkatukban és egyedi színezetükben is igen látványos japán fajta. A kakas uszályszerű faroktollazatának vezértollai meghaladják az egy méteres hosszúságot(az öreg kakasok vezértollai nem ritkán másfél méteresek), tyúkjaival együtt elegáns megjelenésű, viador jellegű. Közepes termetűek, tarajuk "epertaréj". Eredeti színváltozatuk az un. "vörösnyerges", illetve kezd elterjedni a '80-as évek elején kitenyésztett fehér színváltozat is.

- óriás maláj harcos: szigorú, tekintélyt követelő megjelenésével igazi különlegessége lehet egy baromfi udvarnak. Rendkívül izmos, erős felépítésű a kakas, tyúkjai esetenként jelentősen elmaradnak mögötte, bár tapasztalataink alapján tojásaikat nem csupán nagy számban, de hatalmas méretben (70gr felett) is termelik. Taraja más viadorfajtákhoz hasonlóan epertaréj. Miként elnevezése is jelzi a maláj harcibaromfiból tenyésztették ki, ezért más kakasokkal tartani felnőtt korban nem ajánlatos.
A kakasok felső súlyhatára standard alapján 5,5kg, de egy-egy "erősebb koszton" tartott példány ezt jóval túl is szárnyalhatja 80cm feletti magasság mellett.

- óriás brahma: A színek alapján megkülönböztetünk sötét és világos brahmát. A tyúk kifejlettkori tömege kb. 4-4.5 kg, a kakas kb. 5.5 kg, mely testtömeget 2 éves korukra érik el. Tarajuk jellegzetes rózsataréj. Lábuk tollas. Tollszerkezetük a kokinra emlékeztető (kitenyésztésében a kokin és az óriás maláj harcos baromfik játszottak nagyobb szerepet), ezért testesebbnek látszanak a valós méretüknél.

 
- zsabó: Alkatuk: mély, vízszintes széles mellkas, rövid háttal. Szárnyuk jellegzetesen szegett, farkuk tűzött, a kakas farkának vezértollai kb. kétharmaddal a fésűs taréj fölé emelkednek. Lábuk jellegzetes gnóm láb, bár standard madaraktól is kelhetnek normál lábú példányok, melyek tenyésztésből kizárandók (bár génjeik közt hordozhatják a jellegzetességüket okozó törpegént). A tyúk test tömege kb. 40-50 dkg, a kakasoké kb. 50-60 dkg.

- törpe kokin: létezik "normál" és óriás változatuk is. Jellegzetes "gombóc" alakúak, a laza szerkezetű tollazat miatt testesebbnek tűnnek, mint valójában. Fejük viszonylag kicsi, arányos. Lábuk erősen tollazott. A tyúk testsúlya kb. 60-70 dkg, a kakasoké kb. 80-90 dkg.
Jól kotló, mutatós, elterjedt fajta, de a falusi udvarokban nem mindíg tiszta vérvonalban szaporították, így a hazai állomány jelentős része nem felel meg a tenyésztői elvárásoknak.